Üdvözöllek, kedves olvasó!

Ma a megszokott, kissé bohókás énem levetkőzve ültem le a laptopom mellé, hogy kiírjam magamból a keservet, mely fojtogatja a torkomat. Tehetetlenségemben csak gyűlik és gyűlik a könny a szemembe, de még most sem engedem kibuggyanni onnan ... még vissza tudom tartani, bár kétségkívül nagy erőfeszítésembe kerül.

Nagyon sokat gondolkodom azon, hogy miért is szeretek ebben a városban élni és mea maxima culpa, egyre kevesebb "mellette" érvem van. Napról napra csalódottabb vagyok, napról napra keserűbb és napról napra fáradtabb. Néha őszintén úgy érzem, hogy bármilyen nagy fecske vagyok, sosem fogok tudni tavaszt fakasztani, pedig Isten a tanúm, hogy semminek nem örülnék jobban, mint annak, ha végre Nagykárolyban is kitavaszodna.

Soha nem fordultam a széllel szembe, mindig legjobb tudásom szerint dolgoztam és gyarapítottam és soha!, soha nem szartam a saját kutyám fészkébe. Megnyugtatásul közlöm, hogy most sem fogok, csak a magam módján tiltakozom, mert mást nem tehetek.

Nehezemre esik nem odapakolni, de úgy érzem, hogy még talán egyetlen csepp elfér a poharamban. No nem azért, mert féltem az állásom, hanem azért, mert vagyok akkora marha, hogy őszintén bízom benne, hogy lesz még jobb is? ... majd ... valamikor.

Akik elmentek, ők előrelátták azt, amit én most kezdek észrevenni, nevezetesen, hogy a dilettantizmus uralja a várost, ahol 37 éve élek.
Túlságosan sok a szükségmegoldás, a kényszerűség és kevés a profizmus.
Küllemre épül és szépül a város, miközben mentálisan, morálisan szépen lassan leépül.

Ezt csöndesen végignézni valakinek aki húsz éve azért dolgozik éhbérért, hogy valami a szó nemes értelmében értékes legyen, mocskosul nehéz.
Vezetők és középvezetők jönnek-mennek, analfabéták, írástudatlanok, megszólalni képtelenek kerülnek pozícióba, míg a szakember nem kapja meg a nekivaló munkát azért, mert "túlképzett".

Néhány tűz körüli szarházi arcátlanul sikkaszt és alátesz a becsületes jómunkásembernek (míg maga A Tűz, feltételek nélkül megbízik bennük), a spiclik beleröhögnek a pofámba, ha azt mondom, hogy a muszájt nem ly-al kell írni, még akkor sem, ha "csak" sajtóanyagot ad ki , iszap folyik a csapokból, kulturális hulladékot adnak el az embereknek, akik lassan a fekáliát is önként és dalolva fogják nyalni, mert M E G E T E T I K velük.

Olykor úgy érzem, hogy senki nincs már körülöttem, pedig voltak!!!!! Mind elmentek!!!!! Visszajönnének tudom, mert szerettek itt élni, de akinek egyszer ellehetetlenítették a munkáját, annak ismét el fogják.

Minek kell történnie ahhoz, hogy azoknak, akiknek tisztjük, felfigyeljenek ezekre a gondokra és orvosolják is, hogy gátat szabjanak a végső elbutulásnak, mert lehet, hogy lesz egy csodaszép városunk, ami 30 év múlva néptelen lesz?????

Hangsúlyozom, soha nem bíráltam a rendszert, mert hittem és talán most is hiszek az összetartozásban, de Isten bocsássa meg nekem a következő mondatomat: NAGYKÁROLY, ÉN EGYRE KEVÉSBÉ SZERETLEK!!!!!

Sejtem, hogy pusztába kiáltó szó vagyok, de megfulladtam volna, ha most nem írom le mindezt, és bár fikarcnyival sem lett könnyebb a lelkem, úgy hiszem, hogy a szabad vélemény nyilvánítás joga nekem is kijár, még akkor is, ha a szabad véleményemmel kitörölhetem a seggem.

További szép nyarat kívánok mindenkinek: megmondtampontén

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.