Olléééééé és kárrámbá, kicsit rossz kedvem vót mostanság, merugyi én sem repeshetek "feszt" az örömtű, meg hát az én szénám sem lehet mindig szépen boglyában. Olykor összevissza van, mint a napokban, és akkor egyszercsak veszem a képzeletbeli vasvillákomat és összeszedem magam :)) .. nem mondom, hogy most már szárnyalok, de kezd boglyásodni a szénám :))

               Én máma olyat de olyat fogok mondani,hogy meglincselnek érte kezicsókolom, de mán, ha egyszer belekezdtem, akkor le is írom. Pörsze, hogy véleményeket várok, feltéve, ha elindít bennetek bármit is az én néhány balgácska sorocskám :)

              Most képzeletben feltűröm az ingujjamat, mint aki nekiveselkedik valami nagyon nehéznek és elkezdem ...

              Történt az Úrnak 2000. esztendejében, hogy az élet úgy hozta, hogy felvételt nyertem a szatmári Brighella bábszínházhoz és ezen keresztül a Harag György társulathoz s lett belőlem egy időre bábszínész is, meg segédszínész is, vagy, ha úgy tetszik, akkor statiszta. (ezt fontos tudni ahhoz, hogy megértsetek a következőkben:)

              Hát kérem a SZÍNHÁZ, (igen így, csupa nagybetűvel) az valami pompázatos hely. Na nem azért, mert Rómeó meghal és mégis kiáll tapsrendre, hanem azért, mert közvetve vagy közvetlenül méltóságra, szépre, jóra, alázatra nevel, viselkedni, beszélni, élni tanít, olykor pontosan azzal, hogy görbe tükröt állít elénk.

              Sosem lehetek elég hálás a sorsnak (no meg Szilágyi Reginának, Nagy Csongornak és Lőrincz Ágnesnek) azért, hogy betekintést nyerhettem annó ebbe a különleges világba, mely betekintés fenekestül felfordította az életemet, pöööööörsze, hogy jó értelemben véve, ez nem kérdés ;)

              Szép volt, jó volt ... elég az hozzá, hogy egyszercsak visszakerültem Nagykárolyba és úgy éreztem magam mint a mérgezett egér, sőt, mint egy falka mérgezett egér ...

             Utálni fogtok most, tudom és talán a jelenlegi lelki állapotom mondatja ezt velem, de ebből a városból nem lehet kiűzni a posványt. Nem tudom mikor telepedett meg, de annak ellenére, hogy infrastrukturálisan fellendült körülöttünk minden, néha úgy érzem, hogy a posvány egyre duzzad és duzzad, mint az a mesebeli kisgömböc ...

              Mintha nekünk nagykárolyi embereknek nem lenne jogunk a kultúrához, tudjátok, ahhoz a ténylegeshez, amit, ha elolvas, megnéz, meghallgat az ember, akkor gondolatot ébreszt benne s az élmény után még napokig foglalkoztatja az amit látott, hallott, olvasott. Mintha mi valamennyien arra lennénk kárhoztatva, hogy megzabáljuk a kommercet, még akkor is, ha már herótunk van tőle, ha az orrunkon, szánkon, fülünkön csorog kifelé ... nyelni kell.

             Sokat gondolkodom azon már évek óta hogy miért nincs nekünk saját színházunk (nem épületre gondolok), társulatunk???

             Persze erre rá lehet vágni azonnal, hogy "azír drága, mer nincs pínz", viszont nekem van erre kész válaszom: "mír van az, hogy másra van pínz? Ha fontos teszem azt a sport  (nem kell félreérteni, legyen fontos, sőt, fontos kell legyen), akkor miért mostoha gyerek a magas kultúra????

            Nem igénytelen felfogás ez egy picit? Önmagunk felé vagyunk igénytelenek könyörgöm és valamennyien hallgatunk, elfogadunk, mert úgy gondoljuk, hogy nem tehetünk mást. De valóban nem tehetünk mást?

            Én azt hiszem, hogy tehetnénk, sőt, már rég tehettünk volna és tennünk kellett volna! Persze nem nekem kell tennem, merugyi én csak egy kis megmondtampontén porszem vagyok, szavam nem sok van, de a városatyák és anyák tehetnének, ... ha érdekelné őket, ha egyáltalán eszükbe jutna :) ha nem azon marakodnának, hogy kinek legyen alpolgármesteri széke, ha nem azért vonulnának utcára, mert nem jutott bársonyfotel, hanem mondjuk azért, hogy igenis ALAPÍTSUNK SZÍNHÁZAT, de ugye ez nem érdeke senkinek, hát a mostohábbnál is mostohább a gyermek :) Ez gááááááááz, az egész város bűzlik ettől a gáztól és közben lassan elbutul. Az én generációm volt talán az utolsó, aki bérleten nőtt fel és a most születettek talán ismét látni fognak színházat, de mi van azokkal akik a kettő között nőttek fel??? Nem kell azon csodálkozni kezicsókolom, hogy a gyerek nem olvas mesét, hiszen nem keltette fel az érdeklődését mondjuk egy bébelőadás, és könyörgöm, ne szapulja senki a tiniket azért mert nem egy Petőfi kötet miatt hisztiznek napokig, hanem egy új és trendi ruháért, hiszen soha senki nem mondott el úgy nekik egy verset, hogy attól leessen az álluk, könnybe lábadjon a szemük, vagy borsózzon a hátuk. Belőlük mind felnőttek lesznek, apák és anyák, akik továbbadnak .... de vajon mit? 

              Merre tartunk Nagykároly???

             Állítom, hogy a "visszapolgáriasodás" egyik alappillére a színház, persze nagy kérdés, hogy kinek áll érdekében, hogy bigcsárlsz avagy Nagykároly polgári legyen, hiszen a polgárok esetleg gondolkoznak, észrevesznek, szóvá tesznek .... ugyicsak? :)

             Picit kalandozzunk el, mi kell egy kísérleti színházhoz?

             Kicsit lecsupaszítva: szerintem kell egy épület és néhány színész, esetleg egy rendező és pár kis költségvetésű darab és hiszem, hogy idővel kinőné magát! - bár lehet, hogy én járok a fellegekben, ugyanis hajlamos vagyok rá, de viszonylag sok mindent köszönhetek annak, hogy ilyen vagyok.

            Most igyekszem józan paraszti ésszel gondolkodni: 

            Valóban nincs ebben a városban négy-öt olyan vagány vállalkozó aki azt mondaná, hogy, "én fizetek egy-egy színészt, jöjjön, játsszon, szerezzen örömet, neveljen, csaljon könnyeket a károlyi emberek szemébe, vagy lopjon mosolyt az arcukra"? Tényleg nincs ilyen? Én nem hiszem :) 

                A városvezetés pedig igazán rájöhetne, hogy hmmmmm hmmmm (bocs Árpi, ezt most loptam:) hiába lesz ezer szökőkút és sétálóutca, hiába lesz európai szintű színházépület, hiába van Kastély!!!, ha nincs olyan közönség, akinek igazán kifinomult ízlése lenne, aki nem szotyizik a földre, aki nem zörgeti a csipszes zacskót és nem sziszegteti a kólás üveget, ha vééééééééééletlenül valamilyen kulturális eseményen vesz részt. 

               Kell a SZÍNHÁZ, kell, hogy az asszonyka magára öltse a szép ruháját, karonfogja a hites urát és végigsétálva a városon betérjenek megnézni egy előadást, miután esetleg útban hazafelé beülhetnek egy kiskocsmába elfogyasztani egy pohár jóféle vörösbort. Elérhetővé kell tenni ezt a nagykárolyiak számára, meg kell teremteni egy polgári kisváros milliőjét, ahol nem a múltból táplálkozunk, hanem a jelen ad majd nekünk erőt a jövőhöz. 

              Én tényleg ezt, és így gondolom és szomorú vagyok hogy azok az emberek, akiknek ez kompetenciájuk, nem látják át az egészet, már több mint húsz éve ....

             Amit most itten leírtam drága olvasó, az kikívánkozik belőlem már egy ideje. Kicsit kesernyés talán, de hátha-hátha "megédesül", ha előbb nem, hát vénkoromra :)

            Addig is, mivel mást nem tehetek, hát megmondom, pont én és megmondhatod pont Te is, csak írd meg és küldd el a kozkincs@hotmail.com email címre.

          Tsóúk összevissza mindenkinek: megmondtampontén ;)

          U.I. Továbbra is várom írásaitokat az alkotói versenyre, melynek címe, Nagykárolyi emlékem és jóóóóól vigyázzatok, határidős a verseny, mert nagyon komolyan vesszük a dógot, július 22 után mán minden hiába :D

Na simi-simi-puszik, meg csudaklassz kis ájlávjúk :))

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.