Alkotói verseny 13. írás :)

2012.07.22. 18:57

Hellócska de bellócska sok fiúcska s leányocska :D

Olybá tűnik, hogy megjött az alkotói kedv így a végére, mert az utolsó napon érkezett még két írás, amiket én (vajszívemnek köszönhetően :D) le is fogok közölni. Itt van a tizenharmadik :)

Üdv mindenkinek.

 

Azt hiszem napszúrást, kaphattam vagy valami új vírus talált rám, minap olvastam róla, amíg nem tisztázódik pontosan a típusa, addig faciem libro–nak nevezték el.

Merthogy én az abszolút szükséges szövegelést túllépjem… Mindegy, amíg, nem jönnek értem a kényszerzubbonnyal, folytatom.

 

Gondolom, nem vagyok egyedül, sokunknak emlékei között megtalálhatóak olyan mozzanatok, amikre utólag már nem is vagyunk annyira büszkék. De ugyanúgy hozzátartozik az akkori életünkhöz, mint az összes többi emlék. Nem gonosztettekre, törvénytelenségekre gondolok, hanem, hogy is neveztük? Majd találunk rá közösen egy jó kis nevet. Tulajdonképpen pár apró történetet mesélnék el, jórészt velem történtek.

1.

Helyszín: Nagykárolyi pályaudvar, peron.

Idő: 1983, május talán 10, vagy 11, hajnali 4 és 5 óra között.

Személyek: Apró csoportok álmosan ácsingózva a peronon

Egyszer csak a hangszóróból kellemetlen recsegés hasít bele az álmos csendbe, aztán medvemormogás, újabb recsegés, végül a medve megszólalt, már-már érthető hangon, bemondta a varázsigét: „Vinye trenuu” Csak ennyit, de felesleges is lett volna ragozni azt, amit mindenki tudott, hogy honnan jön, hová megy, melyik vágányra, (ahol majd, tessék vigyázni).

Mi ezt mind tudtuk, mindenki kisebb törvényszegésre készült, „odaát”. Persze hogy „átléptünk magyarba”, ki ilyen ki olyan okkal, de mindenhez, amit ott elkövetni szándékoztál, pénz kellet, és nem lej. Ezt pedig úgy tudtuk megoldani, hogy piacoltunk, házaltunk, (csencseltünk?). Na ez az, amire nem tudok ma tiszta szívvel büszke lenni. Azonban azon a májusi reggelen nagyon is fontos volt „átmenni”, hiszen 13-án a jó öreg Santana, (saludo Carlos) muzsikált a régi Budapesti sportcsarnokban. Ez erőt adott mindenhez, a vámosok mocskolódásának, piszkálódásának az elviseléséhez, a megalázó házaláshoz a nehezen beszerzett „cucc” eladása érdekében… De az élmény mindenért kárpótolt, a majd’ három órás koncert örök emlék.

2.

Helyszín: A „vonat”, (ami hazafelé hoz a mi kis városunkba, amit úgy szeretünk, de „onnan” jövet szürkének, porosnak tűnik. Szerencsére ez az érzés soha nem tartott sokáig.)

Idő: 198akármennyi, december.

Személyek: Pár fős baráti társaság.

Sikerült egy teljes fülkét kifogni, lefoglalni, többen voltunk, mint ülőhely, ezért felváltva álltunk/ültünk. Jól sikerült mindenkinek a kis kirándulás, vidámak voltunk, páran vidámabbak, mint a többi. Hiába, rövid volt az idő, minden finomat meg kellet kóstolni, fehéret, vöröset, rosé-t, de döntés kellet szülessen a legjobb sört illetően is, ez fárasztó tevékenység. Már lassan a nóta is kezdett összeállni, amikor végigseper egy moraj, jön a vámos. Vidám fiatal felírja 2 ujjal az izzadt ablakra, 20 centis betükkel, hogy „KÁVÉ NINCS”.

A vámos Vili bácsi, piros orra bordó felé játszik, kirántja az ajtót, a lendülettől majdnem beesik, de tartja magát, két-három ingamozdulat, amikor az amplitúdó biztonságos szintre esik, elolvassa az üzenetet. Egy szemforgatás, egy újabb ingamozdulat, feszült csend majd megszólal: Oké „fijuk”, csak ennyit akartam tudni, Erőteljes lendítéssel sikerült kiperdülni a folyosóra, onnan szólt vissza: De remélem egy sör még maradt nekem is. 

3.

Helyszín: Debrecen, fő utca. (Akkoriban „Vörös Hadsereg”)

Idő: 198akármennyi, nyár

Személyek: Pár fős baráti társaság egy Trabantban.

Vidáman pöfög a Trabi a főutcán, már majdnem minden forint elköltve, már csak a hanglemez hiányzik, ami nélkül nem lehet hazajönni. Pilótánk észreveszi a hanglemezboltot a túloldalon, hirtelen mozdulattal Schumi-t megszégyenítő hajtűkanyart hajt végre és leparkol. Nem igazán érdekelte a dupla folytonos vonal, (nem tettem kárt benne…), sem a dupla villamos sín. Nem így a rend éber őrét, aki lecsapott ránk mint a héja a csibére. Megpróbálom a párbeszédet élethűen visszaadni:

Rendőr: Forgalmi, jogosítvány, stb. (átadva). Áthajtott a villamos síneken, a dupla folytonos vonalon, tilos helyen megfordulást hajtott végre, stb. és sorolta a sok paragrafust aminek értelmében mi tartozunk neki 200 forinttal. Előadtuk a „szegény erdélyi egyetemista” kezdetű szöveget, mérsékelt sikerrel. Pilótánknak mentőötlete támad:

Felezzsük meg

Mit?

Hát a kétsázs fojintot.

Miket beszél?

Megfelezzsük a kétsázs forintot, sázsas nekem sázsas magának, papijj nem kelj.

Ne szórakozzon velem mert bekísérem az őrszobára.

De hát kéjjem sépen, minekünk nicsen annyi pénzsünk…

Honnan jöttek?

Ejdéjből, Nagykáljoj, Jománia

Na tűnjön innen a jó francba míg jókedvembe vagyok!!!!!

 

Biztosan sokan ráismertek, színes egyéniség a véglegesen megmaradt gyermekkori selypítés nélkül is, de így… Amúgy nagyon rövid idő után már nem tűnik fel, de aki először halja…

 

Remélem, nem untattam azt, aki esetleg elolvasta és tudom, hogy történeteim nem a nagyon illeszkednek be az esszé kategóriába, nem is versenyezni akarok, de olyan jólesett elmesélni. Köszi a türelmet.

 

Pici

....... éééééééééééééééés most: lájk!!!!

Kellemes olvasást kívánok, holnap jelentkezem. Legyen csodaszép estétek és békés éjszakátok.

Tsóúk: megmondtampontén :)

A bejegyzés trackback címe:

https://nagykarolyikozkincs.blog.hu/api/trackback/id/tr704671478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása