Itt la, avagy ehun vagyok kezicsókolom. Még mindig szenvedek, de megérkezett a hatodik írás, szóval töltöm, formázom, színezem, osztom. Magiknak csak annyi a dóguk kedveseim, hogy elolvassák és, ha tetszett, akkor lájkolják, merugyi lájkolni nem szégyen, bár kétségkívül kevesebben lájkolják az írásokat, mint amennyien olvassák. Huncutul meglestem a statisztikát és háááááááááááááááát, több mint 2500 lapletöltésnél járunk :D - most, ha a munkahelyemen lennék bejátszanám a ví ár dö csempjönsz című kvín dalot, de mivel itthon ücsörgök a harmadikon ( kiterülve mint egy béka, vigyázva, hogy semmim ne érjen semmimhez még véletlenül sem, merugyi az melegít), hát csak egyszerűen örülök és gratulálok Nektek magatokhoz :)

Ímhol van a hatodik:

               ...tovább is van ... mondjam  még ? ...

 

               Legutóbb azt  ígértem  rám jellemző nagy   könnyelműséggel,  hogy  vidámabb  témát  pengetnek  majd  azok a húrok,amiket  már  kezdek megúnni, de mivel  tőlem   sokkal  fiatalabb korosztálybelieket  is  foglalkoztat a  "közelmúlt", engem "régmúlt", hát  még  feszegetem  egy  kicsit, hátha  csak  elszakadnak már... oszt lezárom...naná  csak  egy  kis  időre, merthát,    azt  állitani, hogy   el  lehet szakadni  a  múltunktól,  nagyképűség  lenne és  hazugság. Akkor  billenek egy  kicsit. Át-át  lapozva a  rég elkezdett  naplómat - per pillanat  csak  virtuálisan - immáron 35  évnyi   "bölcsességgel"   (.... igen... megengedem  magamnak, hogy  szőkeségemet  meghazudtolva  bölcselkedjem), a  tarsolyomban, szörnyülködöm   egy  kissé,  az  akkori   szürkeállományom  milyenségén, vagy  inkább  a  mennyiségén !!!!!  Írom  ugyanis  óriási  pátosszal na  meg  érzem a  sóhajaimat  is  kiszabadulni                 " rozogácska"   mellkasomból, hogy  - és most idézem magam:  " ...mennyire   jó  is  lenne  most  kéz a  kézben  sétálni itt  a  kastélykert   lehullott  leveleit  taposva... Izével ..."   (tudtam  azt  a  valakit  akkor  is meg  most is csakhát  nektek  nem  árulom el ...  bizonykátokra !!!.).  

               Nos  akkor...ezerkilencszáz...régen.... a  világ  legnagyobb  és leg aggasztóbb  problémájával  vivtam nagy  csatákat...mint például :  száraz  levelek meg ősz meg  naná a  "puszisor"!!!! Ugye  emlékeztek rá ? !?!?!  Aztán  visszabillenve, hogy  elkészűlt  a  már  felújitott  Kastély....hát  nem  azon  agyalok ???...  hogy  milyen  hűlye meg  amőba (ezt a  kedves  titulust a  minap kaptam,egy    akkori  barátocskámtól,de nagyon  találó )  voltam akkor.!.! .!...ámde   titkon  belátom... de jóóóóó  is  lenne újra átélni  azt  a  puszisoros  levélrugdosást...  és  vágyakozni "izéke" után. És  akkor....  azonperc...ahelyett  hogy  abbahagynám  a  merengést...  belémcsap a  Halasitz  traffikja, a  jellegzetes  újság-cigi-füst szagok keverékével,  a "gospodina" - az a  Sárika nénis - rántott hal illatával, a  Budaházi bácsi   "aszparágusz"-os   "virágbóóóóótya".... és  most   itt  meg  is  állok...nehogy  konfrontálódjak  már  saját  magammal ....  mi a  szössz !?!?...

               Hát most  mondjátok  meg  ennyire nosztalgikussá  válik  az  ember jánya   idővel..? ...most  még bölcsebb  leszek  ezek  után...vagy  még   amőbább ?Mindegy, lesz ami lesz, kerűl  amibe  kerűl ( megint  idézek  más valakit ... juszt  se   irom ide   kit ?)  bevállalom, elvégre a  szőkeségem jó  alibi  mindenre, csak   a  "disznófejű nagyúr" fogott  ki  rajtam.Megint kérdezhetném:  "hepiend" nincs ???? De van: nemsokára  megyek haza... oszt  behozom  a  sétát...merthát  én  imádom a  városkámat... vallom is:  szülővárosodnak  rendületlenül  légy  hive... óóóóóó....Nagykároly-i !!!! Akkor  csóközön !    - rácili -

 

               Hulljon a lájkzáporesőzivatar no meg a rendes is jöhetne, akkor talán nem akarna kiszakadni belőlem a sóhaj, miszerint: Ó mondd, miért nem születtem vakondnak? :)) vagy miért nem hallgattam nagymamámra, aki annó mindig azt mondogatta, hogy: tanulj varrónőnek, télen melegbe, nyáron hidegbe leszel!!! - ó, de elbaltáztam Ittenem Ittenem :)

 

               Jáj, hová tudjak elbujdokolni? Most mondjátok meg, úgy jövök megyek a lakásban mint a mérgezett egér és jár a szemem mind a kettő, kutatja azt a talpalatnyi helyet, azt a lukat, azt a parányi kis zugot, ahol csöppnyi enyhülést kapna a szervezetem, de minden hiába. Nem baj cukkeróim, oka van annak, hogy még éltünkben megtapasztaljuk ezt a hőséget, jobban bírjuk majd a pokleszban, ahogy Vitéjz Lájszló mondotta volt :))

Holnap jelentkezem, tsóúk összevissza - megmondtampontén.

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.