Hááááááááp, szokták volt mondani: ha egy üzlet beindul ... :D

márpedig nagyon úgy tűnik, hogy a nagykárolyiközkincs beindulni látszik, ugyanis érkeznek az írások Kaliforniától (ugyi Ilike?:)), Nagybányán keresztül mindenhonnan, az én szívem pedig repes esszevissza, ami ebben a nagy melegben nem biztos, hogy nem válik kárára, úgyhogy el is mormolok egy csöndes imát, annál is inkább, mert épp az imént dobott le a blogponthúúú szervere, mikoris élesíteni (megosztani) szerettem volna a negyedik írást. Kicsiny kis albérletemben röpködtek az aprószentek meg a kis puttócskák, node megnyugodni látszom, mert ismerem a rileksz fogalmát, szóval nagyon vagi leszek, beírom mégegyszer, a mosatlan úgyis megvár, mosómasa a mosóapparátus pedig magában is elboldogul :DD

            Mondottam volt, hogy szépen jövögetnek az írások, és szinte mindegyiket "elkíséri" néhány nekem címzett nagyon kedves szó. A következő - sorban a negyedik - pályamunka sem röppent egyedül, ugyanis én is kaptam kedvességet, melyet most meg is osztok veletek, remélem a sorok szerzője nem veszi zokon :)

           "Kedves Zita!

           Mivel nagyon izgultam ma, mert a lányom államvizsgázik, "izgaloműzőként" írtam néhány sort. Igaz nem ismerjük egymást (persze soha nem késő), de azért tegezlek, ha megengeded. (hogyne engedném, tessék csak tessék, enyém a megtiszteltetés - megmondtampontén)

           Nagyon tetszik, hogy kicsit felpezsdíted a nagykárolyiak életét, hogy életet viszel az állóvízbe. Bocs, nem rosszindulatból mondom, hiszen imádom Károlyt, és az ottani barátaimat, általában az ottani embereket.

           Köszönöm, hogy ilyen jófejek vannak Károlyban és köszönöm a figyelmedet!

           Puszi, vidám napokat: Babi (Nagybánya)"

 

           No, hát ilyenkor azért a "jófejek" is szó nélkül maradnak, bár annyit el tudnak rebegni, hogy: Drága Babi, ismeretlenül is köszönöm :)

         Most pedig tádámmmmmm, íme a negyedik:

Azok a boldog, szép napok ...

Csatlakoznék Árpihoz és Ilikéhez ... :))

           Igaz a murok most bennem van, államvizsgázik a lányom. Épp ezért gondoltam, elfoglalom kicsit magam gondolkodás helyett ;)

           Felszállok én is a nosztalgiavonatra, kinézek az ablakon és látom az én drága kis szülővárosomat, most éppen a Kaszinó utcát, ahol a gyermekkoromat töltöttem. Ma (azt hiszem) Vasile Alecsandri utca. Lehet sokan nem is tudják már a fiatalabb generációból, hogy miért hívták Kaszinó utcának. A sarkon lévő épület valamikor Kaszinó volt, és az elméleti lici, vele szemben a vármegyeháza. (persze története van mindkettőnek, de azt ismeritek az irodalom és a történelem könyvekből)

           Amikor én kicsi voltam, a sarkon volt a "kisbóút", ahol a kedves Öcsi bácsi volt a boltosbácsi, ahol sorba álltunk az "élelmiszer tiketekkel" lisztért, cukorért, vajért stb, de oda mentem 3-4 évesen egyedül tejkaramelláért, amilyet most nem lehet kapni, eugeniaért és onnan vette minden nap az én drága Édesanyám a napi sósperec adagomat (1 lej 5 bani volt három darab). Lehet, hogy öregszem, de én olyan finom sósperecet azóta sem ettem, pedig millió puccos, külföldi perecesüzlet van.

            Ha továbbmegyek, látom az én drága 2-es iskolámat. Bármikor iskoláról álmodok, kizárólag a 2-es iskola jelenik meg álmomban (Vasile Lucaciu). Jó volt oda járni, bár a "kordelucát" (magyarországi barátaink kislányának nagyon tetszett a korBeluca szó, azóta is így hívja a hajpántot) és a karszámot utáltam. Egész jól lehetett szórakozni, amikor a tornateremben buliztunk "intrunire tovaraseasca" álnév alatt, az udvaron pedig Fésűs Bácsi volt a mindent tudó és mindenható pedellus. Ugyancsak abban az utcában (Nagyhajdúváros), lakott az én drága zongoratanárnénim, Lili néni és a húga Ibi néni (két igazi úrinő akiket anyagilag tönkretett a rendszer, de ők emelt fővel viselték sorsukat. Lili néni zongorát tanított és németet, Ibi nénihez pedig minden nap jártunk gyakorolni)

           Egy nagyon fontos megálló a kastély. Hár arról asszem napokig tudnék mesélni (meséltem is eleget a lányomnk, imádta hallgatni).

           Röviden: a pionírház, ami nem is volt olyan rossz, volt elfoglaltságunk és közben élőben szocializálódtunk, nem chaten, facebookon, nem skypeon stb ... a balett órák Feri bácsival és Aranka nénivel, a németórák Rosszel tanár úrral, a dombok, ahová azért jártunk a barátnőimmel, hogy városba menés előtt kifessük magunkat ... nyolcadik után!!... na neeeem, nem mint a mai csajok, csak egyszerűen "dermatográffal" és rimmellel..., az árok a Kastély körül, ami nagyon sejtelmes volt, de azért le-le merészkedtünk és dobogó szívvel körbejártuk, a hinták, ahol nagyobb korunkban jókat beszélgettünk (főleg a fiúkról), a színpad, a Nagy Fa, amit minden alkalommal "megmértünk", a Flórián szobor és a szökőkúta, ahol sokat üldögéltünk és elnyaltunk egy fincsi fagyit amit Matyi bácsi kis zöld bódéjában vettünk... a rengeteg ibolya, amit tavasszal szedtünk, az oroszlánok, "akiknek" a szájába még nagyocska koromban is félve tettem a kezem.

           Jut eszembe a fagyiról, hogy azt a csengőhangot imádtam a legjobban amit Muszta bácsi produkált a kis csengettyűjével amikor járta az utcákat a fagyis kocsijával! (puszi Orha Marikának!)

          Vonatozok tovább ... a színház ... rengeteget szerepeltünk benne ... ovis korunktól felnőtt korunkig és sokkal többet jártunk színházba, mert annó volt bérletünk és két előadás volt, egy felnőtt és egy diák, és szinte kéthetente mehettünk. Szegény színház, úgy hallottam felújítják....

         Rengeteg emlék - most csak jó - kavarog a fejemben, de most nem untatlak tovább benneteket, hanem hűvös, vidám napokat kívánva elbúcsúzok:
                                                                                          Babi

         Rajta: lehet lájkolni, szeretgetni, olvasgatni, sőőőőt, megosztani sem szégyen ;)

         Még van a tarsolyomban néhány beérkezett írás, vagyis a következő napokban sem maradunk olvasnivaló nélkül, de ez nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nem várom az emlékeiteket bogaraim :))

         Ne feledjétek, július 22-ig még nagyon sok idő van, kutakodjatok az emlékeitek között és tegyétek közkinccsé azokat, hátha valamelyik olvasó pontosan a ti írásotokból merít ihletet, a saját visszaemlékezéséhez.

         Köbö ennyi vón mára, most kiszínezem, megformázom, beélesítem, beizzítom és, ha esment ledob a blogponthúúúú szervere, akkor szerintem felrobbanok, de igyekszem nem nagy port felverni,  :)) Tsóúk essze is meg vissza is: megmondtampontén.